Erősítők összehasonlítása Vox AC15 Custom C1 vs Fender Deluxe HotRod Mark I ... amp battle!
Igazából, nem is ezt a cikket akartam megírni, nem ez volt tervben...., hanem a DMX vezérelt fénytechnika. Így az majd a következő lesz. Úgy hozta a sors, hogy szembe jött egy kihagyhatatlan vétel, így csatasorba állt egy elképesztő állapotban fellelt Fender Deluxe HotRod. Az az igazság, hogy a címben említett erősítők teljesítményben nem egy kategóriát képviselnek, hiszen VOX 15W a Fender 40W. Aki nincs képben a csöves erősítőkkel kapcsolatban, az azt gondolná, hogy ez játék teljesítmény...., de bőven nem az. A 40W már döbbenet, de ne szaladjunk ennyire előre. Itt meg is említeném, hogy nem vagyok orákulum, a lenti írás szubjektív és az én ízlésemet illetve hallásomat tükrözi!
Szóval, amikor kb 1 évvel ezelőtt a VOX erősítőt vásároltam, akkor számtalan egyéb gyártó modelljét meghallgattam, kipróbáltam, de nekem ez a hang jött be. Feszes, határozott, elképesztő dinamika, de emelett megmarad a meleg, kerek hangkép. 3 előfok és két végfok cső dolgozik benne (csakúgy, mint a Fender Deluxe-ban), 12" Celestion Greenback-el van szerelve, csöves rugós zengető és tremolo effekt, clean és top boost csatorna. Mindemellett ~kb 25 kg...., ami miatt "malac" lett a neve. Szumma: mind hardware, mind szolgáltatás tekintetében igen jó darab, bőven elég hangerővel, hogy egy klubban megszólaljon. A szakma egyik "nagy öregje" szerint (akinek nem mellesleg adok a véleményére), az egyik legdögebb clean hang.
A Fender Deluxe egy legenda. Az újkori (értsd, 1996) Fender erősítők egyik legendás darabja a HotRod, aminek az ára még nem indult el felfelé, de már láthatóan kevés eladó van belőle, s mivel Mark I-ről beszélünk, így még Eminence USA 12" hangszóróval van szerelve (Mark III-tól olasz Jensen hangszórókkal szerelik, ami jó, de nem Eminence), mitöbb, az eredeti Fender gyári csövek is megvannak, sőt, működnek. Roppat mód megvigyázott darab. A tudás szinte ugyan az, mint a VOX-é, csak itt nincs tremoló, viszont van 3 csatorna (Clean, Drive, More Drive) és van a méltán híres "Bright" kapcsoló, 3 sávos EQ és Presence, illetve, ami a Fender erősítőkön nem evidens, a Drive csatornák előfoka és végfoka külön állítható. Súlyban a Fender is 25 kg körül van.
A tesztet kizárólag fülre végeztem. Nem mikrofonoztam ki, pedig úgy lett volna az igazi, egy kondenzátor a térnek és egy SM57 a hangszórók elé. Ez elmaradt, mert nem dolgozni akartam, hanem élvezni a játékot, csavargatást, sound keresést.
Négy gitárt használtam, egy Telét, egy Stratót meg egy Gretsch Streamlinert, illetve a végén csak elő került a Les Paul is. A Fenderek, a Fenderen egyből hozták azt a széles, csilingelős hangképet, amire számítottam, elképesztő közepek, feszülős mélyek, atomreaktor dinamika. Gyorsan melegében át is dugtam mindkettőt a VOX-ba. Ekkor jött a meglepetés: hun a hang??? A teljesítmény különbség olyan megdöbbentő volt. Percekig csak ültem, és nem akartam elhinni. Hol van az a VOX hang, amit úgy imádok? Aztán jött a csavargatás, és a ToneCut gomb visszahozta azt amit kerestem, megjött a csilingelés, a bársonyos mélyek, a megszokott feszességgel. A rugós zengető (Reverb) mindkettőben más, szélesebb a Fenderen, nagy teret ad, Pink Floyd, Dire Straits érzés, hirtelenebb és nagyobb az effekt tartomány a VOX-on. Érdekes, hogy a VOX magas fekvésekben mélyebben, erősebbet szól, némi fémes érzéssel, ez nekem szerethetőbb, kisérethez a Fender hangja kellemesebb. Gretsch: jellegéből adódóan a Jazz meg a Blues az igazi vadászterülete, de a Rockban is otthon van. Teljesen más érzet a humbuckerek miatt a Telecasterhez meg a Stratóhoz képest (single coil hangszedők). Az üreges test miatt annyira mélyről jön a hangja a Fenderen, mintha 1000 méterről indulna, nagyon telt. Minden fekvésben dinamikusan szólal meg. A VOX-on ugyanez a hangszer a magasabb fekvésekben fakóbb hangú, ami a jazzhez nagyon kellemes, itt kevesebb mély és kevesebb magas érződik, a dinamika közel megegyezik, a fémes érzés itt is megvan, tekergetve a gombokat a BB King és a Depeche Mode érzés is elő csalható, sokaoldalúak ebben a párosításban.
A Les Paul maradt a végére, mivel egy Studio verziót használtam, ami súlycsökkentett (relief-elt, a fedlap alatt üregek vannak a mahagóni testbe marva, hogy könnyebb legyen), ezáltal később, nem olyan támadás szerűen indulnak a hangok, mint a Telecasteren, meg a Stratón, (innen is a jellegzetes Les Paul hang), megint teljesen más kávéház. Annyira mélyen szólal meg mind a két erősítőn, hogy muszáj levenni a mélyekből. Itt viszont egyértelműen a VOX vitte a prímet, a semleges kiszámíthatóságával, lévén egy sor effekt volt elé kötve, nem hurokban. Szokták mondani, hogy effekt barát...., ez jó kifejezés rá.
Konklúzió: mind a két erősítő maximálisan abba a kategóriába tartozik, hogy hozza a kötelező egy harmadot (ha 1/3 az erősítő, 1/3 a hangszer, 1/3 a zenész), egy jó hangszerrel és egy szál kábellel bármikor nyugodtan használhatóak színpadon, minden egyéb kellék nélkül, sokféle stílusban. Egyiknek sincs vonal kimenete, de szerintem ez így van rendjén, mikrofonozni kell. Nehezek, kellemetlen cuccolni, csövesek, így az alapszabályokat be kell tartani szállításnál. Mind a kettő más, modern zenékhez simulékonyabb a VOX stúdióban, ha viszont egy 70-es évekbeli egyenes dögös rock hang az igény, akkor effektek nélkül a Fendert viszem magammal a színpadra.
Néhány kép még: