A Jackson Project
Ez most megint egy kicsit olyan írás lesz így az év végére, ami bensőségesebb...., lévén az alany egy 1992-es, japán Jackson Professional Fusion SX, ami egy jó barátom tulajdonában van, immár 1995 óta, valamint az egyik olyan, nagyon vágyott, abban az időben számomra elérhetetlen árú / minőségű hangszer volt. Mit volt, ma is az! Ez a következőkből akár laikusok számára is ki fog derülni. Előre bocsátom, hogy nem vagyok oráculum, az írásom szubijektív, a tapasztalataimat valamint az érzéseimet is tükrözi. A lap alján van egy teljesebb galéria.
Tehát 1992, megjelent a Megadeth – Countdown to Extension albuma, melyen az addigi (szerintem) legbrilliánsabb dalaik szerepeltek, s melyhez méltán készült pár videóklipp...., ahol pislogva néztük az egész csapatot, de főleg Marty Friedmann-t és Dave Mustain-t, hogy min is játszanak..., persze, Jackson gitárokon. Ezen a ponton akkoriban sokunknak történt egy becsípődés...., az a headstock...., főleg, ha inverz.... Nincsenek szavak a mai napig! Mellesleg, hogy kicsit visszacsatoljak az említett bandára, a mai napig nem múlik el úgy hét, hogy ne forogna arról az albumról legalább egy nóta itthon, a kocsiban!
A hangszer több mint 20 éve nem járt karbantartáson, utoljára a 2000-es évek eljén volt az egyik híres, legendás hangszerésznél, előtte, 1998-ban pedig egy másik, talán még nevesebbnél, pickup cserén. Gondos gazdája lévén ezek dokumentációja a mai napig megvan, megőrzésre került. Ennek még lesz jelentősége... Szóval a test: amerikai hárs, 32 éves, igazán beérett, kiszáradt, valami olyan rezonáns, amilyet hangszerekkel foglalkozó emberként is csak ritkán látok. Juhar nyak, rózsafa fogólappal. Ez mondhatni standard, de itt kiugró minőségű a kidolgozás, bundozás. A gitár önmagában 20+ év porával érkezett, ennek megfelelően a fogólap is iszonyú mennyiségű koszt tartalmazott, melyet csakis pengézéssel lehetett eltávolítani, de az eredmény meggyőző lett. Ez után a nyakon / érintőkön a szokásos méricskélés következett, ami megdöbbentő volt, hihetetlen, de szinte alig volt magas érintő, tökéletesen lehetett síkolni, inkább csak az idő okozta minimális mattulás volt fellelhető a bundokon. Ezt alapos, 4 lépcsős csiszolás, polírozás követte, a végeredmény egy gyakorlatilag új fogólap lett, a megfelelő kenéssel, ápolással.
Elektronika: no, itt jöttek elő az érdekességek, mint említettem, pickup cserén volt '98-ban, a Blaha Lujza tér mellett...., így az avatottak tudják, ki követte el. A hídi, dual rail humbuckert lecserélték egy Seymour Duncan TB5-re, a dual rail-t a nyakhoz szerelték, az eredeti nyaki humbucker meg nincsen meg. ☹ A tesztelés során kiderült néhány turpisság..., a nyaki humbucker nem szólt, a TB5-nek csak a fele (helytelen bekötés, így a felezés a pickup csere óta nem működött)..., a váltókapcsolót Deoxit-al sem lehetett javítani, így a cél az volt, hogy a lehető leg eredetibb állapotba kerüljön az elektronika, úgy, hogy amit lehet, megtartunk. Szakirodalom hosszas túrása következett, illetve a StageShop-os Tóth Zoli segítségét is kértem. Az lett az eredmény, hogy mivel ebben az időben a Jackson (csakúgy, mint sok japán bérgyártásban készülő USA hangszer gyártó termékei) sem jeleskedett az alkatrész beszállítók megjelölésében, így egy Gotoh, nyaki 8,8 kOhm ellenállású japán hangszedő mellett döntöttünk, hiszen a szakirodalom is Gotoh hangszedőt tartott valószínűnek eredetiként. A kiszerelt eredeti dual rail elvileg 8,6 kOhm ellenállással bírt. A hídi TB5 pedig 14,4 kOhm jelenleg, így az tényleg hozza a heavy metal-hoz szükséges jelet. A váltókapcsoló szintén Hosco lett, így az elektronika, amennyire lehetett helyre került, most mindenhol, minden szól. Érdekesség, hogy bár kapott port bőven, a potenció méter, jack aljzat tökéletes állapotban volt.
Hardware: itt elsősorban mi másra, mint magára a Floyd Rose tremolóra térnék ki. Takeuchi, japán gyártmány, acél tőke, súlyos darab. Kifogástalan megmunkálású babák, tökéletesen járó menetek, a finomhangolók alatt a mai napig erőteljes rugók, kinézetre is fantasztikus darab. Kizárólag a kockákat cseréltem a biztonság kedvéért Schaller, acél kockákra, a tökéletes húr satuzás végett, illetve a feszítő rugókat hátul, de azt nem feltétlenül kellett volna, erősek voltak, nem mutatták kilágyulás jeleit. A hangoló kulcsok Jackson feliratúak, egyenként szét lettek szedve, kenést kaptak, a közepestől kicsit feszesebbre állítottam, elképesztő finomsággal teszik a dolgukat. Az intonációt a tapasztalatnak köszönhetően szétszedett állapotban sikerült tökéletesre állítani a babákon.
Összerakás, húrozás után minimálisat kellett húzni a gitár nyakán, elképesztő alacsony húr nyomás, zero "buzz" effekt, minimális húrmagasság mellett. Igazi "sport nyak"! A hang kitartása a hangszernek, compressor / sustainer nélkül is mellbevágó, élvezet volt tesztelni.
A végére értem a bejegyzésnek, megírni is élmény volt, hát még helyre hozni. A Heavy Metal legyen veletek, köszönöm, hogy elolvastátok, remélem sikerült kicsit átérezni az általam megélteket.
Tomi: a felpolírozott tremolo kar még mindig itt van... 😊